Nincs nehezebb feladat, mint egy izgő-mozgó 4,5 hónapos kutyából kiszedni hidegvérrel egy ilyen dögöt, anélkül, hogy laposra nyomnánk (...megtörtént).
Na, megvolt a hisztéria, hogy ez a kullancs biztos fertőzött volt. Először is rá egy Frontline, majd állatorvos feltárcsáz, és még aznap megkapta a Lyme elleni oltást (egy pukli hirdeti ma a helyét). A babézia elleni oltást nem javasolták, így azt (még) nem kapja meg.
Ha már ott voltunk, kértünk még egy repellens nyakörvet is, egy Forestot kaptunk, ami a Frontline-hoz képest 3 nap múlva került fel a kutyára.
Úgy okoskodtam ezzel a kombinációval, hogy van egy kontakt szer (Frontline), ami az első védővonalon(Foresto) átjutókat pusztítja el. Doki szerint nem lesz baj belőle.
Na hogy bevédtem a kutyát, vettem még egy kullancskiszedő kanalat, ha mégis túlélné egy alattomos dög a kettős védelmet.
Sajnos tegnap használatba is kellett venni, ugyanis a kutyába kettős védelem mellett is volt egy kullancs, igaz, döglötten, amit gondolom a Frontline-nak köszönhetünk. Szerencsére ezt már a párom vállalta, hogy kiszedi, és ki is jött a kanállal egyben, sértetlenül. Már azon is a gondolkodtam, hogy az elég gyanús és elég drága, vakkantón is kapható mágnesesakármicsodás csodabilétát is megveszem.
Erről van szó: http://www.vakkanto.hu/webaruhaz/kutya/kullancs-bolha-elleni-vedelem/nyakorvek/22757-catandogs-medal.html
Ezekután megfogadtam, hogy nem megyünk erdőbe/mezőre a közel jövőben. Az elhatározásom egészen tegnapig tartott... néha kevesebb időm van a kutyára (vizsgaidőszak), a kertben meg nincs mindig kedve játszani, így gondoltam keresünk egy nagy területet, ahol szabadon futkározhat. Beültünk a kocsiba, és mentünk a telefonomon lévő térkép után. Dömörkapura jutottunk, és bár rétet nem találtunk, az út nagy részét a kutya póráz nélkül tette meg(ilyen időben egy lélek sem kirándult szerencsére). Én még ekkora boldogságot talán nem is láttam rajta... Gyönyörűen bevárt minket; ha szóltam, 10-ből 9-szer jött azonnal(sajnos volt, hogy nagyon belefeledkezett valamibe, és akkor se kép, se hang), és egyáltalán...jól viselkedett! :)Összesen 1 órát sétáltunk póráz nélkül, de a kutya bírta. Itt most nem törődtem az aranyszabállyal (neki 25 percet lehetne sétálni öt hónaposan), mert nem erőltetett, pórázos sétáról volt szó, hanem maga választotta meg a tempóját.
Az biztos, hogy kirándulni még így fogunk menni. Az esti átfésülés csak egy kullancsot hozott ki a kutyából, még nem befúrva, és egyelőre úgy tűnik, hogy nincs több benne.
Azért persze folyamatosan figyelem, hátha meglátom rajta a babézia előjeleit.
Így összegezve Mokka gyönyörűen közlekedik-póráz nélkül. Sajnos a pórázzal már nem így van, amit egyszer megtanult, azt most újratanuljuk. Jelzőlámpás és fordulgatós módszerrel, de néha az sem érdekli, és fojtaná meg magát a nagy sietségben...
De szorgalmasan gyakorlunk, és hiszem, hogy lesz ez még jobb is. :)
Itt van pár tegnap készült kép:
![]() |
| Na jöttök már?? |
![]() |
| Milyen jó kis rejtőszínek... |
![]() |
| A kajáért egyefene leülök. |



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése