Mokka fürdik

Mostanában így hűti magát, olyan fél óránként belemászik a vízbe, igazi kis tünemény:)

Kutyaovi és sétagondok

A hétvégén voltunk kutyaoviban. Fenomenális élmény volt:) Olyan jó volt látni annyi kölyökkutyát és annyi gazdát, és bevallom nagyon jól éreztem magam, hogy nem mind úgy tűntek, hogy nagyon kontroll alatt tudják tartani kedvencüket, és hogy zökkenőmentes az életük.
Ugyanez elmondható a kiskutyákról is, voltak nagyon jól neveltek és voltak kevésbé azok. Váratlan fordulat, hogy Mokka látszólag nem, vagy csak kevés érdeklődést mutat a kiskutyák iránt. Az emberekhez odamegy, és mert olyan kis szép, persze mindenki megsimogatja, meg csodájára jár. Viszont valahogy a kiskutyákkal nem tud mit kezdeni. Néha összeszagol egy-egy ebbel, de általában ha szabadon vannak ő elkószál a kerítés határáig és nézelődik.
A séták alkalmával viszont nagyon is érdeklődik a kiskutyák iránt, szóval van egy olyan sejtésem, hogy csak a csoportos helyzettel nem tud mit kezdeni. Mindenestre érdekes és picit szívszorító látni, ahogy a kis antiszoc kutyusom csak áll és nézi a hancúrozó társait:)
Viszont a kiképzésen nagyon jól teljesít, fog az agya, és az agility jellegű gyakorlatokat pikk-pakk megcsinálta, szóval a macis alkat ellenére ennek is lehet jövője.

Első alkalommal nem nagyon ment ez a láb mellett ültetés.

Vidókat most nem teszek fel, pedig készültek, csak néhány képet. Hogy sokat legyen kutyatársaságban jól kihasználjuk a havi bérletünket a Kutyaparadicsomban és elmegyünk szerdán, szombaton és a vasárnap is a foglalkozásra.

Az a kis maszat középen a Mokka, ahogy  nem csinál semmit.

A másik nagy téma a séta. Bevallom az oviban is tanított ráncigálós módszerhez (megelőz a kutya, lefordulok,rántok egyet) nem fűllött a fogam, és bárhogy csinálom, Mokka inkább lefagy, és nem jön utánam. Szóval egy gyengédebb taktikára váltva a combomnál tartott jutalomfalatot követi, így szépen láb mellett halad. Ha elkezd húzni, akkor meg megállunk és magamhoz hívom. Utána mehetünk tovább. Ma este már gyönyörűen mentünk, nagyon büszke voltam magunkra, csak kár, hogy hülye módon eszembe jutott, hogy a patakkal való közelebbi megismerkedéshez vegyük elő a flexit....nagyon rossz döntés volt. Úszott egy picit, aztán már nem érdekelte a víz, mint aki se lát se hall, szaglászott, oda se bagózott rám a hosszú pórázon. Mikor átcseréltem a szokásos 1 méteresére, akkor minden volt megint...rángatás, húzás, ugrálás, harc. Nagy önkontrollal eljutottunk úgy a házig, hogy nem hagytam húzni (megálltunk lépésenként...) de borzasztó érzés volt látni ezt a visszaesést. Csak remélni tudom, hogy holnapra elfeljti ezt a flexi mizériát és megint szépen sétál. Ha nem, akkor egyetlen nyomorult alkalomért, ami kb 2 perc volt, az egészet kezdhetjük elölről....Még egy érv a flexi ellen számomra.

Fárasztó dolog ovisnak lenni.

Megnevelni a vendégeket (és önmagamat)

Akármilyen furán is hangzik, az egyik legnagyobb aktuális kihívás önmagam megnevelése mellett a hozzánk érkezők nevelése.
Egy bébikutya borzasztóan aranyos, hát még Mokka az ő kis macipofijával és a lelkes üdvözlésével.
Azonban a lelkes nem elég kifejező szó, mert a kutya annyira izgatott lesz, hogy egyszerűen bepisil. Ez még 'aranyos' egy nem teljesen szobatiszta 13 hetes kiskutyánál, de amikor egy 25 kilós nagy mackó ugrál fel és pisil nem keveset be a házba, az inkább bosszantó lesz. Már sokat hallottam arról a  legendásan rossz reakcióról, amit a környezet ad a kiskutya nevelésére. A legtöbb ember nem csak ráhagyja- kérés ellenére- a rossz viselkedést, hanem túlzásnak tartja a mi reakciónkat, esetleg jót nevet rajta. Érdekes, ha valaki neveli a gyerekét, arra nem szólnak rá...
A bepisilés ellen a következőt kéne tenni/tennünk:
1) A vendégeknek először is meg kéne érteniük, hogy most tud a kutya a legtöbbet tanulni, és egy alkalom igenis számít, mert egyébként nem konzisztens a nevelés.
2) Amikor a vendégek megérkeznek először az embereket kell üdvözölni, és a kutyáról látszólag tudomást se venni. lehajolást, és minden nemű kedveskedést, aranyos szavakat mellőzni kell.
3) Ha a kutya lenyugodott, akkor lehet kedvesen magunkhoz hívni és esetleg adni neki egy jutalomfalatot.
4) A felugrálást az érkezéskor és mindenkor meg kell tiltani, ilyenkor nem szabad simogatni a kutyát.

Ezt olyan sok helyen és annyiszor leírták, mégis vagy én/mi nem vagyunk elég határozottak, vagy egyszerűen mások képtelenek felfogni, hogy elsősorban a gazdinak van joga megmondani, hogy hogyan üdvözölhetjük a kutyát...Különben egyszerűbb oda sem engedni.
Szóval kérem, aki teheti, kicsit könnyebbítse már meg a kiskutyások életét, ne vitassa mások nevelési módszereit, és ne hagyja rá, ami meg van tiltva.

Mit nekem akadály, simán átmászok itt!

Puff....
Hát ezután mindenki sejtheti, hogy nem volt jó tapasztalatom e téren. A top problémák közé ez meg a kert leamortizálása tartozik, de egyébként köszönjük szépen, megvagyunk. Izgatottan várom a holnapi napot, amikor is meglesz az első kutyaovi alkalmunk. A Mokka- féle juhászkutyáknak állítólag háromszor annyi szocializálódásra van szükségük, mint mondjuk egy retrievernek. Nem is csoda, mivel ez a fajta bizalmatlan és óvatos, illetve kiskutyaként félős. Szerencsére a múltkor egy kedves hölgy megállt a biciklijével, és hagyta a kutyának megszagolni, aki azóta nem tojja össze magát egy kétkerekű láttán.

Önmagam elé állított legnagyobb feladat pedig, hogy kissé 'falkavezérebbként' viselkedjek: Ne menjek állandóan oda a kutyához nyüstölni és simogatni, mert ez eléggé ellentmond a szerepemnek, inkább hívjam oda magamhoz. Na ezt lesz baromi nehéz megállni...

Első hibák és új élmények

Sok minden összegyűlt így az elmúlt hét alatt, sok minden új dolgot tanultam, és sok új lépést tett meg Mokka is. Három dologról szeretnék szólni, ebből az első egy latin mondás: Errare humanum est. Remélem nem hoztam szégyent latintanáromra és helyesen írtam le, a halott nyelvet nem tudók számára is ismerős aforizma a következő: Tévedni (hibázni) emberi dolog. Emberi, mert a kutya nem hibázik. Vagyis gondolom én. Legalábbis a legtöbb félresikerült kutya-ember kapcsolatban. Az én hibám, szerencsére, kicsi volt, de annál fájdalmasabb és tanulságosabb.

Ugye az egyik parancs, amit gyakorlunk (többet tanulunk szimultán, de egy gyakorlás alkalmával egyet gyakorlunk) az a Kérem. Egész szépen ment magától, nem volt semmi morcolódás, hogy néha elkérem az egyik játékat vagy a másikat, cserébe megdicsérem és visszakapja. Egészen addig, amíg nem kezdtem kihasználni ezt a parancsot. Mokka kedvence a bikacsök, ami, azonkívül, hogy drága, elég nagy kalóriabomba, így igyekszem az 1 hét/ 1 bikacsököt betartani. Viszont nagyon sok mindent (pl. a helyére való becsalogatást) a bikacsökkel értem el. Majd egészen gonosz módon elcsórtam és kicseréltem egy kemény marhabőr csontra. Nézett egy nagyot, de végül nem tudott mit tenni a  dologra. Ugyanígy amikor elkértem, volt hogy a marhabőrt kapta vissza, ami az ő szemében egy kevésbé finom falat. Nem csoda hát, hogy valamelyik nap-bikacsökkel a szájába- elkezdett menekülni előlem, amikor kezembe vettem a marhabőrt. Tudta, hogy megint egy 'előnytelen cserét' szándékozok végrehajtani. Buta módon én mégis el akartam venni a bikacsökjét (fene se tudja már mi volt az oka), és megpróbáltam sonkával magamhoz csalogatni. Végül túl nagy volt a kisértés (főleg, hogy ingereltem vele), és a sonka után kapott. Sajnos a sonkához útban a kezemet is sikerült elkapni, és mivel visszarántotta a fejét, egy szép nagy, mélyebb vágás kelekezett az ujjamon. (A bikacsökjét később visszaadtam.) Ki volt a ludas ebben a helyzetben A kutya vagy én? Én magamat tettem felelőssé, azt hiszem egyértelmű módon. Rosszabb cserét ajánlottam neki és elvártam, hogy a finomabb falatot rosszabbra cserélje. Természetesen azóta újra dolgozunk a Kéremen, egyelőre bikacsök nélkül, és szépen haladunk.

Most a bejegyzés vidámabb hírei következnek:)
Mokka most lesz 13 hetes, és két fontos dolog is történt vele ma:
1) Megkapta az utolsó szurit és megesett az első séta
2) Megérkezett a várva várt kutyaház

Utóbbitól kissé még tartózkodunk, de egy kis trenírozással meg sok-sok jutifalattal nem lesz itt gond. Egyelőre még csak a gazdi használja, Mokkát a földön tekergő bogarak jobban lekötik.

A séta jól ment, flexivel próbálkoztunk, hogy szokja a póráz érzését. Ha futottam, akkor hajlandó volt utánam futni, csak mikor vissza akartam volna fordulni, az nem akaródzott neki. De leültem a fenekemre az aszfalton és kivártam, hogy felém nézzen és szépen odajöjjön.
Izgalmas napok várnak ránk, most, hogy már sétálhatunk is:)

A napokban el szeretném indítani a flirt pole projektet, vagyis házilag összebarkácsolni egy tökjó kutyajátékot, ami alaposan lemozgatja majd Mokkát. Részletek majd a következő posztban :)

Kutyahaver

Vasárnap átjöttek bátyámék Müzli nevű két éves spicc-palotapincsi keverékükkel játszani. Izgultam, hogy mi lesz az eredmény, mert az oltások miatt eddig nem látott idegen kutyát. Müzli meglepően türelmesnek bizonyult, a kezdeti bizonytalankodás (egy kis morgás Mokka részéről) kb 20 percig tartott, utána meglehetősen vad játék vette kezdetét. Nagyon jól lefárasztották egymást, és remek volt látni, hogy viselkedik kutyatársaságban. Müzlitől még sokat fogok tanulni, kutyanyelv tekintetében. Mikor kifáradt és lefeküdt, Mokka ugatással próbálta rávenni, hogy játsszon tovább. Ahogy az embereknek is javasolják, Müzli egyszerűen elfordult, és nem törődött vele. Amikor Mokka elkezdte viszont csipkedni, egy rámordulással és (egyébként ártatlan) odakapással lerendezte. A sorrend is szépen látszott, a teraszajtón Müzli ment ki elsőnek, ő ivott elsőnek, és övé volt a játék, ha akarta.
Azt hiszem a képek többet mondanak minden szónál :)

Müzlit egyébként a Pilis-budai kutyamentőktől fogadták örökbe, és egy igazán szerencsés választás volt. Szobatisztán, szófogadón került hozzájuk, és mindenkivel barátságos.

A tegnapi nap meg a nyuszival szocializálódtunk, Mokka már nem fél tőle, hanem nagyon is érdeklődik, talán túlságosan is. :)

Egyedül

Honnan tudom, hogy jól nevelem a kutyám?

Ez szinte minden másnap felötlik bennem. Hiába rágtam már át magamat az összes kötelező irodalmon, hiába bújom folyamatosan a fórumokat és teszek fel naponta kérdéseket, ezt a kutya 1 éves kora előtt nem hiszem, hogy tudni fogom... A gyereknevelésre emlékeztet ez az egyedüllét, hogy nem tudom kivel, kinek a kutyájával összemérni. Jól csinálom a dolgokat, vagy mindent elrontok?
Van pár ellentmondás, amit tapasztalat és tudás nélkül még nem tudok feloldani- Akárhogy is nézzük ez a kutya az én igazi első kutyám, akivel magamtól kell megbirkóznom.
Például a mai nagy téma a morgás. 

Ez -hogy szépen angolszászul mondjam-creeps the shit out of me. Tudom, hogy egy kiskutyáról van szó, de a morgás és az ugatás megrémít, rögtön azt hiszem, hogy rejtett agresszióról szó, pedig ahogy ezt valaki már egyszer szépen megfogalmazta: a kiskutya agressziója olyan, mintha egy 2 éves kisgyerek feléd rúgna. (Bár a két éves kisgyereket is leszidják, ha rugdos.) Tehát amikor ma Mokka megmorgott, amikor felvettem, elfelejtettem úgy reagálni, ahogy minden normális ember tette volna (minimum egy nemmel tudtára adni, hogy ki a főnök) és letettem. Igaz, utána büntetésből nem hagytam, hogy felmenjen az emeletre, és még ezt eljátszottuk háromszor... A neten elég volt két perc, hogy megtaláljak egy nagyon hasznos guide-ot, amiből kiderült hogy teljesen rosszul csináltam, és helyette folytatni kellett volna, amit akartam, mert a kutya nem bánt, csak próbálkozik, és nekem kell a türelmesnek és a nyugodtnak lennem. Ezt azonnal át is ültettem a gyakorlatba, és párszor felvettem, és kitartottam, illetve korrekciós hanggal (nekem ez a psszt!) tudattam vele, hogy nem tetszik, amit csinál. Mihelyt lenyugodott, letettem és megdicsértem.
A másik nagy kérdés az ugatás. Jelenleg a rászólást és ignorálást váltogatjuk. Tehát ha sok lesz az ugatás (ha nem a figyelemfelhívás miatt ugat), akkor rászólok, hogy Elég! Ez általában két alkalom, mire tényleg működni kezd, de akkor elhallgat. Néha meg figyelemfelhívás miatt rosszalkodik, és itt találtam a legnagyobb ellentmondást: Tiltom, hogy az ágyat vagy a lepedőt rágcsálja, de ha tudom és látom, hogy figyelemfelhívás miatt, akkor meg ignorálnom kell. Hol van itt a konzekvens nevelés?

Ez is egy olyan kérdés, aminek a megválaszolására várnunk kell még az ovira. Kutyaóvodába majd másfél hét múlva megyünk, amikor az utolsó ismétlőoltás lement. Egyelőre csak jót hallottam a Kutyaparadicsom vezetőjéről, a mai pórázkérdésben is számíthattunk a segítségére, konkrétan a Fressnapfból hívtam fel a kérdéseimmel. A szocializáció azonban már vasárnap megkezdődik, amikor bátyámék kutyája, Müzli átjön látogatóba. Előre készülök és izgulok a találkozó miatt.

Addig is ünneplem a mai napi sikereket (pl. az első önálló lefelé lépcsőzést!!), gondolkozom a napi tanulságokon és olvasgatom az okos kutyás fórumokat, hátha holnap okosabb leszek, és mindent jobban csinálok.
Addig is jó éjt meg szép álmokat mindenkinek....

Bemutatkozás

Talán kezdjük az elején. 2000-ben megkaptam első kutyámat, Dért. Dér egy pireneusi volt, szolid 60 kilóval,  és elképesztő méretekkel. Nem volt jó választás a fajta, mert bár gyerekszerető és jó őrző-védő, sem nagy kertet nem tudtunk neki biztosítani, sem egy keménykezű vezetőt. 2000-ben én kereken 9 éves voltam, tehát a falkavezér szerepét természetesen nem vehettem fel.. Azonban a gyereknek kutya kell, mégis lett kutyánk, és a nevelését ránk bízták. Az ül és a helyedre parancsig jutottunk önerőből. A szülők is besegítettek a gondoskodásba, de különösebb nevelést nem kapott (kinti kutyák sorsa). Egy igazi domináns, de szelíd maci volt, a falka vezére, aki eltűrte, hogy utasítgattuk, de kőkeményen ellen tudott állni. Máig nem felejtem el azokat az alkalmakat, amikor az állatorvosra vagy a kozmetikusra mordult, feléjük kapott. Az ebből származó rossz tapasztalatok és a környezet kritikái miatt nem tudtam már akkora szeretettel nézni a kutyánkra. Végül 2012 augusztusában pusztult el 12 évesen, öregségben.

Utólag visszanézve mindent rosszul csináltunk, nagy szerencsénkre viszont egy türelmes, jó vezért fogtunk ki, aki csak akkor volt agresszív, amikor a falkáját vagy önmagát védte.
Na és akkor itt van az új szereplő: Mokka.
Mokka egy ausztrál juhász, ami kevéssé ismert fajta kicsiny hazánkban. Sokan keverik a  border collieval, nem véletlenül, mert a fajta kialakulásában a collie is közrejátszott. Szerintem leginkább a farok hiánya, aminek segítségével meg lehet őket különböztetni egymástól. Félreértés ne essék, az aussiek farkát nem csonkolják, nagy részük (amelyik nem hosszú farokkal születik) természetesen rövid farokkal rendelkezik. Ugyanez igaz Mokkára is, az én kis három hónapos bébimre.
Ez a blog róla és a neveléséről fog szólni. Mindkettőnknek nagy erőpróba lesz ez, de úgy érzem készen állok a feladatra. El akarom engedni a rossz emlékeket és érzéseket a kutyákkal kapcsolatban és egy igazi kapcsolatot kialakítani vele.