Kutyaovi és sétagondok

A hétvégén voltunk kutyaoviban. Fenomenális élmény volt:) Olyan jó volt látni annyi kölyökkutyát és annyi gazdát, és bevallom nagyon jól éreztem magam, hogy nem mind úgy tűntek, hogy nagyon kontroll alatt tudják tartani kedvencüket, és hogy zökkenőmentes az életük.
Ugyanez elmondható a kiskutyákról is, voltak nagyon jól neveltek és voltak kevésbé azok. Váratlan fordulat, hogy Mokka látszólag nem, vagy csak kevés érdeklődést mutat a kiskutyák iránt. Az emberekhez odamegy, és mert olyan kis szép, persze mindenki megsimogatja, meg csodájára jár. Viszont valahogy a kiskutyákkal nem tud mit kezdeni. Néha összeszagol egy-egy ebbel, de általában ha szabadon vannak ő elkószál a kerítés határáig és nézelődik.
A séták alkalmával viszont nagyon is érdeklődik a kiskutyák iránt, szóval van egy olyan sejtésem, hogy csak a csoportos helyzettel nem tud mit kezdeni. Mindenestre érdekes és picit szívszorító látni, ahogy a kis antiszoc kutyusom csak áll és nézi a hancúrozó társait:)
Viszont a kiképzésen nagyon jól teljesít, fog az agya, és az agility jellegű gyakorlatokat pikk-pakk megcsinálta, szóval a macis alkat ellenére ennek is lehet jövője.

Első alkalommal nem nagyon ment ez a láb mellett ültetés.

Vidókat most nem teszek fel, pedig készültek, csak néhány képet. Hogy sokat legyen kutyatársaságban jól kihasználjuk a havi bérletünket a Kutyaparadicsomban és elmegyünk szerdán, szombaton és a vasárnap is a foglalkozásra.

Az a kis maszat középen a Mokka, ahogy  nem csinál semmit.

A másik nagy téma a séta. Bevallom az oviban is tanított ráncigálós módszerhez (megelőz a kutya, lefordulok,rántok egyet) nem fűllött a fogam, és bárhogy csinálom, Mokka inkább lefagy, és nem jön utánam. Szóval egy gyengédebb taktikára váltva a combomnál tartott jutalomfalatot követi, így szépen láb mellett halad. Ha elkezd húzni, akkor meg megállunk és magamhoz hívom. Utána mehetünk tovább. Ma este már gyönyörűen mentünk, nagyon büszke voltam magunkra, csak kár, hogy hülye módon eszembe jutott, hogy a patakkal való közelebbi megismerkedéshez vegyük elő a flexit....nagyon rossz döntés volt. Úszott egy picit, aztán már nem érdekelte a víz, mint aki se lát se hall, szaglászott, oda se bagózott rám a hosszú pórázon. Mikor átcseréltem a szokásos 1 méteresére, akkor minden volt megint...rángatás, húzás, ugrálás, harc. Nagy önkontrollal eljutottunk úgy a házig, hogy nem hagytam húzni (megálltunk lépésenként...) de borzasztó érzés volt látni ezt a visszaesést. Csak remélni tudom, hogy holnapra elfeljti ezt a flexi mizériát és megint szépen sétál. Ha nem, akkor egyetlen nyomorult alkalomért, ami kb 2 perc volt, az egészet kezdhetjük elölről....Még egy érv a flexi ellen számomra.

Fárasztó dolog ovisnak lenni.