Bemutatkozás

Talán kezdjük az elején. 2000-ben megkaptam első kutyámat, Dért. Dér egy pireneusi volt, szolid 60 kilóval,  és elképesztő méretekkel. Nem volt jó választás a fajta, mert bár gyerekszerető és jó őrző-védő, sem nagy kertet nem tudtunk neki biztosítani, sem egy keménykezű vezetőt. 2000-ben én kereken 9 éves voltam, tehát a falkavezér szerepét természetesen nem vehettem fel.. Azonban a gyereknek kutya kell, mégis lett kutyánk, és a nevelését ránk bízták. Az ül és a helyedre parancsig jutottunk önerőből. A szülők is besegítettek a gondoskodásba, de különösebb nevelést nem kapott (kinti kutyák sorsa). Egy igazi domináns, de szelíd maci volt, a falka vezére, aki eltűrte, hogy utasítgattuk, de kőkeményen ellen tudott állni. Máig nem felejtem el azokat az alkalmakat, amikor az állatorvosra vagy a kozmetikusra mordult, feléjük kapott. Az ebből származó rossz tapasztalatok és a környezet kritikái miatt nem tudtam már akkora szeretettel nézni a kutyánkra. Végül 2012 augusztusában pusztult el 12 évesen, öregségben.

Utólag visszanézve mindent rosszul csináltunk, nagy szerencsénkre viszont egy türelmes, jó vezért fogtunk ki, aki csak akkor volt agresszív, amikor a falkáját vagy önmagát védte.
Na és akkor itt van az új szereplő: Mokka.
Mokka egy ausztrál juhász, ami kevéssé ismert fajta kicsiny hazánkban. Sokan keverik a  border collieval, nem véletlenül, mert a fajta kialakulásában a collie is közrejátszott. Szerintem leginkább a farok hiánya, aminek segítségével meg lehet őket különböztetni egymástól. Félreértés ne essék, az aussiek farkát nem csonkolják, nagy részük (amelyik nem hosszú farokkal születik) természetesen rövid farokkal rendelkezik. Ugyanez igaz Mokkára is, az én kis három hónapos bébimre.
Ez a blog róla és a neveléséről fog szólni. Mindkettőnknek nagy erőpróba lesz ez, de úgy érzem készen állok a feladatra. El akarom engedni a rossz emlékeket és érzéseket a kutyákkal kapcsolatban és egy igazi kapcsolatot kialakítani vele.