Ez egy régebbi-akkor félkész, mostmár befejezett-bejegyzés, amit most publikálok.

Kishülyének megy a hasa. Ez két dologból következik:
1) Mindenféle szirszart felnyal a földről.
2) Mindenféle szirszar van a  földön. Innen lehet tudni, hogy nemrég az erősen szemetes Luppa-tavon jártunk.


Ami nyár elején még kutyaparadicsomnak volt nevezhető, ma már erősen felejtős kutyaúsztatás szempontjából, főleg ha drága ebünk még csak tanulja a talált élelem nem fölevését. Mi egy haverkutyával és annak egy végtelenül szimpatikus gazdájával mentünk Luppázni, mondván, hogy a srácok majd jól ellesznek, úsznak meg játszanak egy nagyot. Mokka úszott is nagyokat, de talán a társaság miatt, eléggé visszahúzódó volt, már-már azt hittem, hogy beteg, és rohannom kell a dokihoz. Azután feloldódott, és harcoltak egy sort a kis németjuhásszal. Tényleg harcoltak, kezdett elfajulni a  dolog ( a kis nj elég domináns, Mokka meg csak szimplán nem hagyja magát), végül egy jól irányzott strandfocilabdával elejét vettük a további acsargásnak.

Mokka rendesen kihasználta, hogy nem tudtam rá minden pillanatban odafigyelni, és jó pár dolgot felszedett a földről, hence másnap szagolhattam ennek a  termését. Tegnap meg ma is kapott rá főtt rizst, hátha megfogja kicsit a laza székletet.
Szóval Luppáztunk egyet tegnapelőtt, sőt tegnap is. Tegnap meg egy fotózás evett oda minket, amire az egyik ismerősömet kértem meg. (A fotózás termése a mellékelt képek.) Szerettem volna Mokkáról jó sok profi fotót, amíg még viszonylag kicsi. Dérről nagyon kevés kölyökfotó maradt fenn, és bánnám, ha ugyanez lenne Mokkával. Meg szeretném örökíteni őt, amíg még pici és hülye. Három különböző helyszínen is kattintgattunk, lett pár nagyon jó fotó, alig várom, hogy jövő héten hozzájussak. (Nyilván ez azóta megtörtént.)
Nem a Luppa volt az egyetlen helyszín, ahova az elmúlt időben eljutottunk, voltunk Balatonon is, pontosabban Balatonfüreden, ahol megismerkedhetett közelebbről a nagyszülőkkel, akiket elsőre megszeretett. Nem is volt vele baj a nyaralóban, egyetlen bepisiléstől eltekintve, ami azért nem teljesen az ő hibája volt. Fürdött Tihanysajkodnál velünk együtt a Balatonban, bár a fürdés nagy részét valamelyikőnk karjában töltötte, mert az úszást még nem bírja olyan sokáig:) Sajnos erről kép nem készült.
Voltunk többször oviban is, és kétszer a Városligetben. A Városligetben "befürdött" a fürdéssel, mert rossz helyen ugrott be a tóba, és csak segítséggel tudott kikászálódni. Egyszer "csak úgy" mentünk el, egyszer pedig célzottan, hogy egy aussie tulajjal találkozzak, aki terápiázik is a kutyájával.

Nem titkolt célom elkezdeni a terápiázást Mokkával, főleg, hogy egy abszolút nyugibaba, és nagyon szociábilis. Jelentkeztem is egy kutyás terapeuta továbbképzésre, illetve a temperamentum próbát majd egy éves kora után csináltatjuk meg a kutyának,  amikor már kissé lehiggadt és túl van egy-két dolgon (pl. ivartalanítás és alapfokú engedelmességi tanfolyam). Nagyon jól sikerült találkozó volt, szimpatikus emberekkel, örültem, hogy sok idő után megint látok egy aussie-t. Összehasonlítva látszott, hogy Mokka se fog már sokat nőni, se hosszban, se magasságban, és egy-két beszélgetés igazolta, amit eddig az aussiek-ról gondoltam és tudtam.
Valóban nem értik őt sokszor a fajtársaik, nehezen talál játszópartnert, és durván játszik.
Ennek ellenére sem most, sem a közelmúltban nem volt gondunk más kutyákkal. Hiába emelgeti már a lábát a 7 hónapos csöppségem, és szagolgatja a szukákat, továbbra is szubmisszív és békés. (Ez nem azt jelenti, hogy nem védi meg magát, ha támadják!)

 Ezenkívül nagyon szépen reagál a behívásokra, a sétálások nagy részét a patakparton póráz nélkül oldjuk meg, csak más (pórázos) kutyáknál fogom meg. Viszonylag más kutyákról is jól lehívható, a kajákat a patakparton már nem szedi föl, de látom rajta, hogy ezt még nagyon kell gyakorolni. Összeségében nagyon elégedett vagyok azzal, ahol most tartunk, szerintem eddig minden jól megy.
Jelentkeztem is már a Népszigeti Kutyasuliba alapfokúra. Főként azért, mert féltem, hogy esetleg az Alfa nem jön be nekünk, és akkor már késő sulit váltani, így a tutira mentem. Nem mondom, hogy valaha is meg fog győzni száz százalékosan az a hozzáállás, amit a tükör sulisok képviselnek (csak a tükörmódszer stb.), de mivel egy hét hetes kurzusról van szó, nem csinálok nagy ügyet belőle, főleg ha Mokkánál beválnak a módszereik.
(Ez ma már nem érvényes, időpontütközés miatt végül az Alfához jelentkeztünk. Illetve azóta volt egy Népszigetis kalandunk, amit még bővebben kifejtek később.)

Szépség

Ahogy korábban ígértem saját tapasztalatokat osztok meg, hogy szerintem mire érdemes költeni, és mi csak pénzkidobás ha kutyás boltban (ebből is a Fressnapfban) járunk.Én szeretem elkényeztetni ezt a kis dögöt, tehát amit látok, és nem tartok abszolút marhaságnak, azt megveszem neki kipróbálásra. Pár nagyon jól sült el (pl. rágókák tekintetében szinte mindig teli találat), a többi nem annyira. Itt egy lista az általam kipróbált jó és rossz dolgokról, a teljesség igénye nélkül.

Négy dolog, amit jobb otthagyni

1) Pawcare
Mivel Mokkát kinti-benti kutyának szántuk ideális megoldásnak tűnt ez a mancsápoló- és tisztítónak beharangozott készítmény, és főleg szimpatikus volt, ahogy a képen a kutya okosan beletrappol, szinte lábat töröl mielőtt belép a házba. Meg is vettük, ugyan a közel 3000 Ft-ot kicsit sokalltam érte, bár rá volt írva, hogy kb 100 használatra elegendő, mondom ok, így még belefér. Az elején (első 10 használat) minden rendben ment, nem használtuk, amikor trutyis volt a kutya lába, csak a port szedtük le vele. Kicsit érdekes volt a gumi (inkább műtakony...) textúrája, meg a kutya se volt oda érte. A következő tíz használat során a pawcare olyan mértékben elszíneződött, hogy akár cserélhető is lett volna, szépen beleragadt a kutya szőrébe, aki próbálta leszedni magáról a zöld trutyit, és leginkább semmi koszt nem vitt le. Mondanom sem kell, hogy azóta  sem töltöttük utána. Megfelelően használtuk, nem túl koszos vagy nedves kutyalábon, mégis hamar használhatatlanná vált, és maga az anyag is megváltozott.

2) Pee post
Hogy a kutya könnyebben egy helyre szokjon, és ne ölje ki maga körül a füvet, beszereztünk egy olyan csodaferomonos leszúrható alkalmatosságot, ami állítólag egy kis rásegítéssel odaszoktatja majd a kutyát, és a kutya csak egy helyre fog üríteni.
A pee post nevének megfelelően átható pisiszagot árasztott, mindamellett, hogy a kutya mindenhova pisilt és kakilt, csak épp a közelében nem. Hiába dicsértük volna a mellékelt utasítás szerint, direkt kerülte a helyet. Végül (és erre nem kellett sokat várni) amikor az átható pisiszag megszűnt a pee post körül, Mokka átminősítette apportfának. Mivel gyenge műanyag az anyaga, rövid élete volt nálunk, ezért a rossz minőségű játékért is körülbelül 3000 Ft-ot fizettünk.

3) Trixie autóhuzat kutyáknak
A képen látható huzat túl szép, hogy igaz legyen (ugyan nem Trixie márkájú, de az általunk beszerzetthez nagyon hasonlít), mert még épen van. Az eredeti elképzelés szerint a kutya nem szőröz össze-vissza mindent, és egy hirtelen fékezésnél nagyobb biztonságban van, nem röpül előre. A huzat amúgy jó anyagból készült, de a csatokat tartó sokkal vékonyabb anyag nálunk 1 hetet bírta, ugyanis 1 hét alatt a kutya egyszer ráállt a csatokhoz közeli részre, és úgy szakadt szét az egész, ahogy van. Az anyag szerintem kifogástalan, de a kivitelezés elég gyenge, főleg 20 000 Ft-ért. A még meglévő anyagot megtartottam, hogy egy profi varrónő újra védőhuzatot szerkesszen belőle.

4) Dog rocks

Na ez akkora humbug, hogy még én sem vettem be, nem is én szereztem be, így fogalmam sincs róla, hogy mennyit kóstál, de valószínűleg túl sokat. Tulajdonképpen ezek olyan vulkáni kövek, amiket, ha beleteszel a kutya vizébe, a vizelete kevésbé árt a gyepnek. Hát ha tudtam volna, hogy ezért pénzt lehet kérni, hoztam volna ingyé' egy sziklát Izlandról. Hatásosnak nem nevezném,a  gyepünk ugyanolyan, mint azelőtt volt, pedig a vizet az előírtaknak megfelelően utántöltjük, és ritkábban cseréljük.
 


Folyt. köv.

Fél év

Éssss igen, lassan 6 hónaposak vagyunk:)) Jajj már csak egy hónap és mehetünk kutyaiskolába, amit már nagyon nagyon várok. Bevallom nagyon untam már az ovis foglalkozásokat, ezért jártunk két különböző oviba is. Még vacillálok két iskola között: A Népszigeti Tükör suli és az Angyalföldi Alfa kutyasuli a két versenyző. Már meséltem korábban a Népszigeti kutyaovival való tapasztalataimról, amik nem voltak éppen jónak mondhatóak, mert emberileg nem passzolok ahhoz a légkörhöz. Ettől függetlenül el fogunk menni egy próbafoglalkozásra (ha van rá lehetőség), hogy belekukkantsak mit is nyújtanak alapszinten. Az Alfáról pedig csupa jó dolgokat hallottam, illetve, hogy a két iskola módszere elég hasonló, aminek örülök. Mindenképpen a pozitív megerősítésen alapuló, pórázmentes oktatáshoz ragaszkodok-csak közben én is érezzem magam nyugodtnak és ne nyíljon ki a bicska a zsebemben a hangnemtől.

Amikor épp nem kutyaoviban járunk, sétálunk egy nagyot a falkával.
Ugye az árvíz miatt (amit mi szerencsésen átvészeltünk Makón) elmaradtak a kutyaovis foglalkozások, sőt, még az azt követő foglalkozások is, így már egy jó ideje nem voltunk foglalkozáson, ráadásul a kánikula miatt, egy kicsit a napirendet is meg kellett változtatni. Az első igazán meleg napon mentünk el először este, fél kilenckor, sétálni. Teljesen véletlenül itt beleszaladtam egy vizslás gazdiba, akivel együtt sétáltunk még a patakparton és beszélgettünk a kutyákról. Mokka végig szabadon volt, szerencsére a kisgyerekek szüleikkel együtt már hazamentek, csak néha a bringások elöl kellett elkapni a kutyát, hogy ne legyen belőle matrica az aszfalton.
Ahogy sétálgattunk, észrevettem kb 5 másik embert, akik állnak és beszélgetnek, és körülöttük rohangálnak a kutyák. Meg is jegyeztem, hogy milyen jó kis csődület...mint kiderült, egyáltalán nem véletlenül, ezek a kutyások évek óta találkoznak a patakparton, minden nap, este 8 óra tájban.
Na elhatároztam, hogy ez kell nekem, és így Mokkával már párszor voltunk "a falkával" sétálni.
Merőben új tapasztalat ez nekem, és nagyon jólesik, egy hétig folyamatosan ott voltunk az esti sétánál, mostantól azonban ritkítani szeretném ezeket az alkalmakat (egyrészt, hogy ne legyen nagyon egyhangú), és inkább új helyeket felfedezni. A behívhatóság terén sokat fejlődtünk, de azért még nagyon messze vagyunk a tökéletestől. Egy-egy kutyahaverba annyira belefeledkezik, hogy se lát, se hall...
Na de amúgy csupa szépet tudok róla elmondani.
Az esti séta miatt az etetését is át kellett variálni, így most csak kétszer; reggel hatkor és este hét helyett kilenckor kap enni. Hogy kibírja a változást olyan 6-7 körül szoktam tartani egy kis tréninget, ugye már teljes klikkerfelszereléssel rendelkezem.
Sajnos Vámosi Nagy Nóra könyvét nem sikerült azóta sem megszerezni, ma találtam csak egy klikkeres képzéssel kapcsolatos könyvet online, a Lábhoz parancsot meg youtube-os videó alapján tanítom neki. Kézjelre már egészen szépen bejön, megkerül és leül a jobb oldalamon (én jobb oldalon vezetem a kutyát, ezt a kutyasuliban is már tudják), hamarosan bevezetem a lábhoz szót is.

Ha a lábhoz szót nem is, de a hagyd! parancs már azonnal ment a kis vendégkutyánknak is, akit három napra kaptam kölcsönbe bátyáméktól. A blog elején még van egy sorozat a Müzlivel való első találkozásról, azzal összehasonlítva látható, hogy mekkorát nőtt ez a  kutya...(Már 17 kiló!! És nem, az orvos szerint sem kövér csupán eléggé stramm felépítésű).
Ez a hosszú hétvége ráébresztett arra, hogy egy kutya bőven elég. Bár tüneményesek voltak együtt, mind a kettőnek hiányzott az emberi foglalkozás, viszont a dupla igényeket már én nem bírtam emberileg. Meleg volt ráadásul, a kutyák (főleg Müzli) eléggé irritábilis, így összeveszések is voltak Mokkával. A végén viszont az én kis őzikém összegyűjtötte a bátorságát, és lenyomta (konkrétan a nyakánál fogva) a Müzlit. Persze azonnal ott teremtem, és letiltottam, de ez több másik jellel együtt jó figyelmeztetés a kamaszkor beköszöntére. Van egy olyan érzésem, hogy nemsokára végleg megváltoznak az erőviszonyok a két kutya közt...

Igazából már régen megírtam ezt a posztot, csak a képek hiányoztak:) Van még bőven újdonság, de hátha nem csak az én ismerőseim és Mokka csodálói (remélem vannak:D) olvassák a blogot, így a következő bejegyzést kezdő és gyakorló gazdiknak szánom, ami a Fressnapfban kapható, sokszor hatástalan és drága termékekről fog szólni.
(Csak arról, amit mi is beszereztünk). Persze lesz egy ellenbejegyzés is, amik meg a legjobb, általunk is szeretett, sokszor filléres kutyás cuccuknak fog szólni.

Séta, séta és kamaszodunk

A kutyaovinkban van egy olyan gyakorlat, hogy séta,séta, amitől engem a  frász kerülget. Persze az oviban mindenki mellett gyönyörűen jön a  kutyája, de ez sajnos a gyakorlatban nem így működik. Mondjuk nem panaszkodhatok, elég volt egyszer-kétszer rendbe rakni a kamaszodó Mokka fejét, és (az esetek nagy többségében) szép laza a póráz(különösen ha a kutya nincs rajta, ha-ha).
Ezt a kamaszodás dolgot pedig nemrég vettem észre, főként egy-egy nem hallott parancson vagy pórázos hisztin. Úgy döntöttem bekeményítek, elővettem a rosszabbik hangomat, és ha nem feküdt le én bizony lenyomtam kilencszer, hogy magától lefeküdjön a tizedik alkalomra. (Akkor persze nagy dicséret, nagy örülés, és mehetünk tovább).

Ilyen cukin tudok vigyorogni.

A kis tolvajra már elég rászólni kemény hangon, hogy kérem, és kiesik a zokni a szájából...

Kapcsolaterősítőnek meg sokat sétálunk, sokszor póráz nélkül, meg holnaptól elkezdünk klikkerezni (illetve attól kezdve, hogy kiszállítják a klikkerfelszerelésünket), mert nagyon tud és akar is tanulni, csak még nekem kell rávenni magam...elsősorban a séták alatt tanítgatom.

Amit eddig is tud: kérem, gyere, marad, tiéd, ül, fekszik, pacsi,keresd, kúszik (sort of...), kerül (sort of...)És amit még nagyon kéne tudni: fogd, hozd, figyel
Utána jöhetnek a hülye táncolós, ugrálós trükkök:) Ha másnak nem, gazdiagyfárasztásnak.
Még javában zajlik a fogváltás is, találtam már véres foltot a rágókán, sőt, az egyik gyengédebb huzavonában kijött egy hátsó tejfog is.

Nagy hír még, hogy lent voltunk Makón. Az utat végigaludta, és szerencsére nem volt olyan bugyirohasztó (pardon) meleg, mint amire számítottunk. Az első éjszaka nagyon nem értette, hogy hol vagyunk, és mit csinálunk, de jó dolga volt, sok új inger érte, és ez egy sikeres előkészülés volt majd a hosszabb, balatoni nyaralásra. Ott is példásan ballagott előttünk, néha megállt és hátrafordult, hogy megvagyunk-e még, és gyönyörűen jött vissza hívásra.



Apropó hívás, ezt akarom most borzasztóan megtanulni:


Egyrészt mert 'cool',  másrészt ezt még ő is meghallja.

Kullancsmizéria

És volt benne kullancs...
Nincs nehezebb feladat, mint egy izgő-mozgó 4,5 hónapos kutyából kiszedni hidegvérrel egy ilyen dögöt, anélkül, hogy laposra nyomnánk (...megtörtént).
Na, megvolt a hisztéria, hogy ez a kullancs biztos fertőzött volt. Először is rá egy Frontline, majd állatorvos feltárcsáz, és még aznap megkapta a Lyme elleni oltást (egy pukli hirdeti ma a helyét). A babézia elleni oltást nem javasolták, így azt (még) nem kapja meg.
Ha már ott voltunk, kértünk még egy repellens nyakörvet is, egy Forestot kaptunk, ami a Frontline-hoz képest 3 nap múlva került fel a kutyára.
Úgy okoskodtam ezzel a kombinációval, hogy van egy kontakt szer (Frontline), ami az első védővonalon(Foresto) átjutókat pusztítja el. Doki szerint nem lesz baj belőle.
Na hogy bevédtem a kutyát, vettem még egy kullancskiszedő kanalat, ha mégis túlélné egy alattomos dög a kettős védelmet.

Sajnos tegnap használatba is kellett venni, ugyanis a kutyába kettős védelem mellett is volt egy kullancs, igaz, döglötten, amit gondolom a Frontline-nak köszönhetünk. Szerencsére ezt már a párom vállalta, hogy kiszedi, és ki is jött a kanállal egyben, sértetlenül. Már azon is a gondolkodtam, hogy az elég gyanús és elég drága, vakkantón is kapható mágnesesakármicsodás csodabilétát is megveszem.
Erről van szó: http://www.vakkanto.hu/webaruhaz/kutya/kullancs-bolha-elleni-vedelem/nyakorvek/22757-catandogs-medal.html

Ezekután megfogadtam, hogy nem megyünk erdőbe/mezőre a közel jövőben. Az elhatározásom egészen tegnapig tartott... néha kevesebb időm van a  kutyára (vizsgaidőszak), a kertben meg nincs mindig kedve játszani, így gondoltam keresünk egy nagy területet, ahol szabadon futkározhat. Beültünk a  kocsiba, és mentünk a telefonomon lévő térkép után. Dömörkapura jutottunk, és bár rétet nem találtunk, az út nagy részét a kutya póráz nélkül tette meg(ilyen időben egy lélek sem kirándult szerencsére). Én még ekkora boldogságot talán nem is láttam rajta... Gyönyörűen bevárt minket; ha szóltam, 10-ből 9-szer jött azonnal(sajnos volt, hogy nagyon belefeledkezett valamibe, és akkor se kép, se hang), és egyáltalán...jól viselkedett! :)
 Összesen 1 órát sétáltunk póráz nélkül, de a kutya bírta. Itt most nem törődtem az aranyszabállyal (neki 25 percet lehetne sétálni öt hónaposan), mert nem erőltetett, pórázos sétáról volt szó, hanem maga választotta meg a tempóját.
Az biztos, hogy kirándulni még így fogunk menni. Az esti átfésülés csak egy kullancsot hozott ki a  kutyából, még nem befúrva, és egyelőre úgy tűnik, hogy nincs több benne.
Azért persze folyamatosan figyelem, hátha meglátom rajta a babézia előjeleit.

Így összegezve Mokka gyönyörűen közlekedik-póráz nélkül. Sajnos a pórázzal már nem így van, amit egyszer megtanult, azt most újratanuljuk. Jelzőlámpás és fordulgatós módszerrel, de néha az sem érdekli, és fojtaná meg magát a nagy sietségben...
De szorgalmasan gyakorlunk, és hiszem, hogy lesz ez még jobb is. :) 

Itt van pár tegnap készült kép:

Na jöttök már??

Milyen jó kis rejtőszínek...

A kajáért egyefene leülök.

Zöld erdőben jártunk...és a Népszigeti kutyaiskolában

Hogy repül az idő-mondanám, de nem így van. Valahogy ez a kis rosszaság, még mindig 4 hónapos, igaz, már 4 és fél. Gondolkoztam, hogy mikor kezdi eldobni a kölyökfogait és agyarakat növeszteni, de szegény dagadt ínnyéből, és a nehezen nem észrevehető szájszagból azt következtetem, hogy már folyamatban van.
Egyelőre jobbnál jobb rágcsák hevernek a füvön, és már bevizeztem egy rongyot, amit bekerült a mélyhűtőbe- ez egy tutinak mondott fogzásenyhítő technika.
Szóval növünk, növögetünk.

Ez egy ide nem illő kép, de ez van. Macipark.

Annyira, hogy gondos szülőként már az iskoláztatásán agyalok. Egyelőre a Népszigeti Tüköriskolát néztem ki: bár az Alfa és a Ceberosz is szimpatikus, ez volt a legközelebb, és tetszik a pozitív hozzáállásuk.
Hogy körbenézzek a suliban, elmentünk ma az óvodás foglalkozásukra. Rendesen Budakalászra járunk, ahol egy kicsit már unom a banánt, vagyis az egyforma gyakorlatokat (kivéve az agilitys napokat, na azok nagyon jók), és úgy veszem észre, hogy Mokka se nagyon haverkodik a kutyákkal. Ez volt a másik ok, amiért ma reggel bepakoltam a kutyát a kocsiba.

A tapasztalatok:

Először is: az időpont marha jó. 9:30-kor van, hétvégén, és a kutya épp legaktívabb óráiban, így nem kell félnem, hogy megsülünk, vagy a kutya elalszik (pont délben szunyál egyet). Másodszor: Közel van (inkább nincs messze), kb 20 percre tőlünk.

Itt a legjobb csontot rágni.

Megérkezéskor már láttam, hogy egy nagyon jól felszerelt helyen vagyunk, ahol  van annyi ovis kutya, hogy két kisebb csoportot működtessenek( mi mentünk át a nagyobb méretű kutyákhoz). Mokka kicsit beparázott, mert kétszer is vissza kellett mennem a kocsihoz, ő meg visszatértemkor a kerítésnél ült és várt engem. Az egész foglalkozás alatt volt egy kis félsz benne, de a kutyákkal jól kijött, talán kicsit durvára is sikerült a játék egyik-másikkal...A feladatokat (ami kizárólag behívás volt) jól csinálta, bár ahogy vettem észre, még mindig nehezen hallja ki a hangom a tömegből.
Alapavetően elmondható, hogy ő jól érezte magát.
Én már annyira nem. Igazából nincs fenntartásom a sulival szemben, inkább kicsit bizalmatlan vagyok/voltam. Az oktató és két segítője nem tűntek túl kompetensnek, és az óvodai légkört a gazdikkal való bánásmód is megteremti (kiosztogattak képeket, hogy kiscsoportban mondjuk meg, hogy pontosan milyen a képen a kutya). Látszott, hogy ez egy kafán felépített rendszer, ahol haladási időrend van és konkrét feladatok, ami egységes a módszerre nézve. Ennek ellenére ez egy olyan brandnek tűnik, amit egy ember kitalált, de nem tudta másoknak átadni a tudását. A hangnem mint mondottam, kicsit óvodás, sok gazdi bárgyú mosollyal hallgatta a vezető hölgy szavait, természetesen sokukon vakkantós felszerelések voltak. A fegyelmezés is nagyjából abból állt náluk, hogy cérnahangon rászólt a gazdi a kutyájára, hogy naaaa, Fidoka, nem szabad. Fidoka ezután ugyanúgy játszott tovább, ugyanolyan vehemensen, a gazdi viszont megdicsérte, hogy ez az így már jó, mert ezt látta az oktató nénitől. Én is furán éreztem magam, mint aki nem csinálhat semmit önállóan a kutyával, mert kioktatják, hogy ezt nem szabad, mert blablabla, így nem csoda, hogy a gazdik sem hallgattak a józan eszükre. Ha durván játszott két kutya, azt is a segítők intézték el, akik néha kicsit fáziskésésben voltak, így lett Mokkának egy fájós lába és egy enyhén véres szemöldöke. Legközelebb nem udvariaskodom, bár valószínűleg megkapom a kioktatást, hogy nem kellett volna közbeavatkoznom.
Szóval...összehasonlítva a két kutyaovit legnagyobb különbségnek a gazdiknak adott szabadságot láttam. Míg a kicsit poroszos felhangú Kutyaparadicsomban a gazdik a saját ösztöneiknek engedelmeskedve fegyelmezték a kutyákat (ott ezért vannak, akik túl keményre veszik a figurát), a Tüköriskolában mindent az oktatótól tudunk meg. Ő mondja meg, mit és hogyan és mikor csináljunk. Ez egy kezdő, teljesen tudatlan gazdinak kiváló, én azoban szeretem, ha megvan a saját szabadságom. Ha a kettő egyesülne, meg lehetne alapítani a tökéletes kutyaiskolát...
Egyelőre úgy döntöttem, hogy veszek egy öt alkalmas bérletet a Tüköroviba, a Kutyapariba meg még mindig megéri havi bérletet venni.

Na és akkor a tegnapi testmozgás:)
Pupákot ugye minden nap visszük sétálni, legalább egyszer, ha kutyaovi van, és legalább kétszer, ha nincs.
Voltunk kint a Zilah utcában, mert hát ugye ott kutyasétáltató van- hát persze, hogy nem. Nem tudom, hogy van-e Szentendrén kutyafuttató, de  a hivatalos helyek egyikén sincs. Jobb híján egy erdővel párhuzamosan leparkoltam és magánterületek mellett (vagy bennük?) haladtunk, míg meg nem találtunk egy nagy kecskecsordát. A helyzet elég komikus volt. A bátor terelőkutyám először halálra rémült. Utána 5 perc küzdelem után szembenézett a kecskékkel, akik egybegyűltek és ők meg Mokkát fixírozták. Nem tudom mit sikerült lekommunikálni velük, mindenesetre a kutya megnyugodott és haladhattunk tovább. Sajnos a remélt rétet nem találtuk meg, de mivel egy árva lélek sem volt ott, elengedtem.  Nagyon büszke voltam rá, amikor nem csak, hogy visszajött hívásra, de nem is ment el tőlem csak 5-10 méterre, majd bevárta míg odaérek. Igazi juhászkutyaként viselkedett, folyamatosan tartotta velem a kapcsolatot. A visszatalálás a kocsihoz már kicsit döcögősebb volt, Mokka kapott az orrára egy picit a kecskéket őrző villanypásztortól (csak egy csípést), én meg árkon-bokron küzdöttem vissza magamat a kocsihoz.
Otthon jutott eszembe, hogy a kutya szőrét át kéne fésülni. Még jó, mert nem kevesebb, mint 6 kullancsot szedtem le a kutya szőréről. Egyelőre úgy tűnik, hogy benne nincsen, de azt hiszem, egy ideig nem megyünk erdőbe.

Rövid híreink következnek

Rég nem volt már bejegyzés, mert vártam, hogy valami kiérdemelje, és végül csak összegyűlt annyi új dolog, hogy most poszt írásába fogjak.

1) Jó hír: A kennelköhögést szerencsésen megúsztuk, 1 hét alatt vége is volt. Mint később kiderült, az egész ovin átment, és körülbelül a fele ember tudta, hogy mi volt szegény Fidoval. Mondjuk nem egy komoly betegség, és gyorsan elmúlik.

2) Volt aztán egy óriási ledöbbenés, hogy tejóisten ez a kutya 12 kiló, most kimértük megint tisztességesen a tápját, így megint a versenysúlyán van :

3) Aztán kétszer voltunk a Luppa-tavon, az egyik ilyen alkalmat meg is örökítettük mobillal, az alábbi vidóban megtalálható még egy-két csemegével együtt:

Az agility persze nem komoly, csak egy pár gyakorlat, hogy lekössem a rengeteg energiáját, nem mellesleg marhára élvezte.

4) Végül ugyanilyen energialekötésnek megcsináltam (valójában én csak beszereztem az alapanyagokat, a fúrást édesapám végezte el) a korábban már említett flirt pole-t.
Ez egy roppant egyszerű szerkezet, mert pvc csövön, valamilyen játékon és egy hosszú, erős zsinóron kívül nincs másra szükség, viszont a kutyával remekül lehet "pecázni". Vagy ugráltatni a levegőben a játékot, vagy a földön húzni, a kutyák általában megőrülnek érte.
Én egy méter hosszúságú egyszerű pvc csövet vettem, hozzá, kb 2 méter 5 mm-es zsinórral (a 2 méter az túlzás, nem kell ennyi egy ilyen rövid csőhöz). Játéknak egy konyhai fogókesztyűt és egy marhabőr darabot használok felváltva. A pvcre két luk kell, az egyiken befűzzük a zsinórt, a másikon kidugjuk, és kötünk rá egy erős csomót, a zsinór másik végére meg ugye megy maga a játék. 
Kiskutyáknak inkább csak a földön érdemes húzni, hogy az ízületeiket ne terheljük a folytonos ugrálással, illetve addig nem érdemes játszani ezzel, amíg csak rongyozni tud, tehát csak rángatja a kötelet vagy a játékot, de nem ereszti. Mokkát egyébként le is ültetem, és addig nem kezdheti el kergethetni, míg nem hívom egy gyerével.
Na hogy ezt a témát is magunk mögött tudtuk még egy rövid hírem van mára:

5) Nem hiszem el, és nem akarom elkiabálni, de megy!!! Ez a kutya sétál!!! Méghozzá laza pórázon, mellettem. A mai sétán kb ötször kellett összesen megállni, mert húzott. Egyébként csodálatosan megy mellettem.
Persze, ez még távol van az ideális állapottól, mert egy ingergazdagabb környezetben ( a patakpart már eléggé ismerős) lehet megint húzna, de mégis! Nagyon kis intelligenciás kutya:) (Ezt a szót direkt Mokkára alkottam.)

A rövid híreket pedig egy fotó összeállítással zárnám, amik az oviban készültek

Azért van ilyen tragikus költő fejem, mert elvakít a nap.

Betegek vagyunk

Így szeretek kocsikázni!

Bizony, beteg Mokka, méghozzá vasárnap óta. Kedden mentünk volna a kennelköhögés elleni oltásért, ehelyett hétfőn mehettünk a dokihoz kennelköhögéssel...bevallom, amikor először meghallotta ezt a mély krákogást, megrémültem, hogy a kutya megfullad. Az első éjszaka egy darab órát aludtam, hiába mondták, hogy a kennelköhögés nem egy olyan nagy dolog. Végül antibiotikumot kaptunk rá meg egy hurutoldót. A tabletta eléggé kikészítette a gyomrát, hányt, de a tápját joghurttal elkeverni jó ötletnek bizonyult, megnyugtatta a gyomrát. Jó pár tippet olvastam kennelköhögésre, például a doki ACC-t ajánlott, de ehhez remélhetőleg nem kell nyúlnunk. Hiába ő mondta, jobb nem kockáztatni, hogy emberi gyógyszerre hogyan reagálna. Sok házi praktika is van: C-vitamin, fokhagyma, echinacea...én csak párásítottam, méghozzá nedves törölközőkkel, amiket a szobakennel oldalára lógattam fel. Ez megszüntette a folyamatos irritálást a torkában a száraz levegő miatt, és hallhatóan kevesebbet köhögött. A betegség miatt ugye nem nagyon kutyázhatott, és be kellett szerezni egy hámot is, hogy a sétáltatásnál ne ingerelje a nyakörv a torkot. Mint kiderült, ez egy remek ötlet volt,a beszerzett sporthámban sokkal de sokkal fegyelmezettebben sétált. Annyira, hogy ma például már el mertük vinni a Veresegyházi Medvefarmra:) Ott illetve odafelé készültek a képek.
 

Mokka fürdik

Mostanában így hűti magát, olyan fél óránként belemászik a vízbe, igazi kis tünemény:)

Kutyaovi és sétagondok

A hétvégén voltunk kutyaoviban. Fenomenális élmény volt:) Olyan jó volt látni annyi kölyökkutyát és annyi gazdát, és bevallom nagyon jól éreztem magam, hogy nem mind úgy tűntek, hogy nagyon kontroll alatt tudják tartani kedvencüket, és hogy zökkenőmentes az életük.
Ugyanez elmondható a kiskutyákról is, voltak nagyon jól neveltek és voltak kevésbé azok. Váratlan fordulat, hogy Mokka látszólag nem, vagy csak kevés érdeklődést mutat a kiskutyák iránt. Az emberekhez odamegy, és mert olyan kis szép, persze mindenki megsimogatja, meg csodájára jár. Viszont valahogy a kiskutyákkal nem tud mit kezdeni. Néha összeszagol egy-egy ebbel, de általában ha szabadon vannak ő elkószál a kerítés határáig és nézelődik.
A séták alkalmával viszont nagyon is érdeklődik a kiskutyák iránt, szóval van egy olyan sejtésem, hogy csak a csoportos helyzettel nem tud mit kezdeni. Mindenestre érdekes és picit szívszorító látni, ahogy a kis antiszoc kutyusom csak áll és nézi a hancúrozó társait:)
Viszont a kiképzésen nagyon jól teljesít, fog az agya, és az agility jellegű gyakorlatokat pikk-pakk megcsinálta, szóval a macis alkat ellenére ennek is lehet jövője.

Első alkalommal nem nagyon ment ez a láb mellett ültetés.

Vidókat most nem teszek fel, pedig készültek, csak néhány képet. Hogy sokat legyen kutyatársaságban jól kihasználjuk a havi bérletünket a Kutyaparadicsomban és elmegyünk szerdán, szombaton és a vasárnap is a foglalkozásra.

Az a kis maszat középen a Mokka, ahogy  nem csinál semmit.

A másik nagy téma a séta. Bevallom az oviban is tanított ráncigálós módszerhez (megelőz a kutya, lefordulok,rántok egyet) nem fűllött a fogam, és bárhogy csinálom, Mokka inkább lefagy, és nem jön utánam. Szóval egy gyengédebb taktikára váltva a combomnál tartott jutalomfalatot követi, így szépen láb mellett halad. Ha elkezd húzni, akkor meg megállunk és magamhoz hívom. Utána mehetünk tovább. Ma este már gyönyörűen mentünk, nagyon büszke voltam magunkra, csak kár, hogy hülye módon eszembe jutott, hogy a patakkal való közelebbi megismerkedéshez vegyük elő a flexit....nagyon rossz döntés volt. Úszott egy picit, aztán már nem érdekelte a víz, mint aki se lát se hall, szaglászott, oda se bagózott rám a hosszú pórázon. Mikor átcseréltem a szokásos 1 méteresére, akkor minden volt megint...rángatás, húzás, ugrálás, harc. Nagy önkontrollal eljutottunk úgy a házig, hogy nem hagytam húzni (megálltunk lépésenként...) de borzasztó érzés volt látni ezt a visszaesést. Csak remélni tudom, hogy holnapra elfeljti ezt a flexi mizériát és megint szépen sétál. Ha nem, akkor egyetlen nyomorult alkalomért, ami kb 2 perc volt, az egészet kezdhetjük elölről....Még egy érv a flexi ellen számomra.

Fárasztó dolog ovisnak lenni.

Megnevelni a vendégeket (és önmagamat)

Akármilyen furán is hangzik, az egyik legnagyobb aktuális kihívás önmagam megnevelése mellett a hozzánk érkezők nevelése.
Egy bébikutya borzasztóan aranyos, hát még Mokka az ő kis macipofijával és a lelkes üdvözlésével.
Azonban a lelkes nem elég kifejező szó, mert a kutya annyira izgatott lesz, hogy egyszerűen bepisil. Ez még 'aranyos' egy nem teljesen szobatiszta 13 hetes kiskutyánál, de amikor egy 25 kilós nagy mackó ugrál fel és pisil nem keveset be a házba, az inkább bosszantó lesz. Már sokat hallottam arról a  legendásan rossz reakcióról, amit a környezet ad a kiskutya nevelésére. A legtöbb ember nem csak ráhagyja- kérés ellenére- a rossz viselkedést, hanem túlzásnak tartja a mi reakciónkat, esetleg jót nevet rajta. Érdekes, ha valaki neveli a gyerekét, arra nem szólnak rá...
A bepisilés ellen a következőt kéne tenni/tennünk:
1) A vendégeknek először is meg kéne érteniük, hogy most tud a kutya a legtöbbet tanulni, és egy alkalom igenis számít, mert egyébként nem konzisztens a nevelés.
2) Amikor a vendégek megérkeznek először az embereket kell üdvözölni, és a kutyáról látszólag tudomást se venni. lehajolást, és minden nemű kedveskedést, aranyos szavakat mellőzni kell.
3) Ha a kutya lenyugodott, akkor lehet kedvesen magunkhoz hívni és esetleg adni neki egy jutalomfalatot.
4) A felugrálást az érkezéskor és mindenkor meg kell tiltani, ilyenkor nem szabad simogatni a kutyát.

Ezt olyan sok helyen és annyiszor leírták, mégis vagy én/mi nem vagyunk elég határozottak, vagy egyszerűen mások képtelenek felfogni, hogy elsősorban a gazdinak van joga megmondani, hogy hogyan üdvözölhetjük a kutyát...Különben egyszerűbb oda sem engedni.
Szóval kérem, aki teheti, kicsit könnyebbítse már meg a kiskutyások életét, ne vitassa mások nevelési módszereit, és ne hagyja rá, ami meg van tiltva.

Mit nekem akadály, simán átmászok itt!

Puff....
Hát ezután mindenki sejtheti, hogy nem volt jó tapasztalatom e téren. A top problémák közé ez meg a kert leamortizálása tartozik, de egyébként köszönjük szépen, megvagyunk. Izgatottan várom a holnapi napot, amikor is meglesz az első kutyaovi alkalmunk. A Mokka- féle juhászkutyáknak állítólag háromszor annyi szocializálódásra van szükségük, mint mondjuk egy retrievernek. Nem is csoda, mivel ez a fajta bizalmatlan és óvatos, illetve kiskutyaként félős. Szerencsére a múltkor egy kedves hölgy megállt a biciklijével, és hagyta a kutyának megszagolni, aki azóta nem tojja össze magát egy kétkerekű láttán.

Önmagam elé állított legnagyobb feladat pedig, hogy kissé 'falkavezérebbként' viselkedjek: Ne menjek állandóan oda a kutyához nyüstölni és simogatni, mert ez eléggé ellentmond a szerepemnek, inkább hívjam oda magamhoz. Na ezt lesz baromi nehéz megállni...

Első hibák és új élmények

Sok minden összegyűlt így az elmúlt hét alatt, sok minden új dolgot tanultam, és sok új lépést tett meg Mokka is. Három dologról szeretnék szólni, ebből az első egy latin mondás: Errare humanum est. Remélem nem hoztam szégyent latintanáromra és helyesen írtam le, a halott nyelvet nem tudók számára is ismerős aforizma a következő: Tévedni (hibázni) emberi dolog. Emberi, mert a kutya nem hibázik. Vagyis gondolom én. Legalábbis a legtöbb félresikerült kutya-ember kapcsolatban. Az én hibám, szerencsére, kicsi volt, de annál fájdalmasabb és tanulságosabb.

Ugye az egyik parancs, amit gyakorlunk (többet tanulunk szimultán, de egy gyakorlás alkalmával egyet gyakorlunk) az a Kérem. Egész szépen ment magától, nem volt semmi morcolódás, hogy néha elkérem az egyik játékat vagy a másikat, cserébe megdicsérem és visszakapja. Egészen addig, amíg nem kezdtem kihasználni ezt a parancsot. Mokka kedvence a bikacsök, ami, azonkívül, hogy drága, elég nagy kalóriabomba, így igyekszem az 1 hét/ 1 bikacsököt betartani. Viszont nagyon sok mindent (pl. a helyére való becsalogatást) a bikacsökkel értem el. Majd egészen gonosz módon elcsórtam és kicseréltem egy kemény marhabőr csontra. Nézett egy nagyot, de végül nem tudott mit tenni a  dologra. Ugyanígy amikor elkértem, volt hogy a marhabőrt kapta vissza, ami az ő szemében egy kevésbé finom falat. Nem csoda hát, hogy valamelyik nap-bikacsökkel a szájába- elkezdett menekülni előlem, amikor kezembe vettem a marhabőrt. Tudta, hogy megint egy 'előnytelen cserét' szándékozok végrehajtani. Buta módon én mégis el akartam venni a bikacsökjét (fene se tudja már mi volt az oka), és megpróbáltam sonkával magamhoz csalogatni. Végül túl nagy volt a kisértés (főleg, hogy ingereltem vele), és a sonka után kapott. Sajnos a sonkához útban a kezemet is sikerült elkapni, és mivel visszarántotta a fejét, egy szép nagy, mélyebb vágás kelekezett az ujjamon. (A bikacsökjét később visszaadtam.) Ki volt a ludas ebben a helyzetben A kutya vagy én? Én magamat tettem felelőssé, azt hiszem egyértelmű módon. Rosszabb cserét ajánlottam neki és elvártam, hogy a finomabb falatot rosszabbra cserélje. Természetesen azóta újra dolgozunk a Kéremen, egyelőre bikacsök nélkül, és szépen haladunk.

Most a bejegyzés vidámabb hírei következnek:)
Mokka most lesz 13 hetes, és két fontos dolog is történt vele ma:
1) Megkapta az utolsó szurit és megesett az első séta
2) Megérkezett a várva várt kutyaház

Utóbbitól kissé még tartózkodunk, de egy kis trenírozással meg sok-sok jutifalattal nem lesz itt gond. Egyelőre még csak a gazdi használja, Mokkát a földön tekergő bogarak jobban lekötik.

A séta jól ment, flexivel próbálkoztunk, hogy szokja a póráz érzését. Ha futottam, akkor hajlandó volt utánam futni, csak mikor vissza akartam volna fordulni, az nem akaródzott neki. De leültem a fenekemre az aszfalton és kivártam, hogy felém nézzen és szépen odajöjjön.
Izgalmas napok várnak ránk, most, hogy már sétálhatunk is:)

A napokban el szeretném indítani a flirt pole projektet, vagyis házilag összebarkácsolni egy tökjó kutyajátékot, ami alaposan lemozgatja majd Mokkát. Részletek majd a következő posztban :)

Kutyahaver

Vasárnap átjöttek bátyámék Müzli nevű két éves spicc-palotapincsi keverékükkel játszani. Izgultam, hogy mi lesz az eredmény, mert az oltások miatt eddig nem látott idegen kutyát. Müzli meglepően türelmesnek bizonyult, a kezdeti bizonytalankodás (egy kis morgás Mokka részéről) kb 20 percig tartott, utána meglehetősen vad játék vette kezdetét. Nagyon jól lefárasztották egymást, és remek volt látni, hogy viselkedik kutyatársaságban. Müzlitől még sokat fogok tanulni, kutyanyelv tekintetében. Mikor kifáradt és lefeküdt, Mokka ugatással próbálta rávenni, hogy játsszon tovább. Ahogy az embereknek is javasolják, Müzli egyszerűen elfordult, és nem törődött vele. Amikor Mokka elkezdte viszont csipkedni, egy rámordulással és (egyébként ártatlan) odakapással lerendezte. A sorrend is szépen látszott, a teraszajtón Müzli ment ki elsőnek, ő ivott elsőnek, és övé volt a játék, ha akarta.
Azt hiszem a képek többet mondanak minden szónál :)

Müzlit egyébként a Pilis-budai kutyamentőktől fogadták örökbe, és egy igazán szerencsés választás volt. Szobatisztán, szófogadón került hozzájuk, és mindenkivel barátságos.

A tegnapi nap meg a nyuszival szocializálódtunk, Mokka már nem fél tőle, hanem nagyon is érdeklődik, talán túlságosan is. :)

Egyedül

Honnan tudom, hogy jól nevelem a kutyám?

Ez szinte minden másnap felötlik bennem. Hiába rágtam már át magamat az összes kötelező irodalmon, hiába bújom folyamatosan a fórumokat és teszek fel naponta kérdéseket, ezt a kutya 1 éves kora előtt nem hiszem, hogy tudni fogom... A gyereknevelésre emlékeztet ez az egyedüllét, hogy nem tudom kivel, kinek a kutyájával összemérni. Jól csinálom a dolgokat, vagy mindent elrontok?
Van pár ellentmondás, amit tapasztalat és tudás nélkül még nem tudok feloldani- Akárhogy is nézzük ez a kutya az én igazi első kutyám, akivel magamtól kell megbirkóznom.
Például a mai nagy téma a morgás. 

Ez -hogy szépen angolszászul mondjam-creeps the shit out of me. Tudom, hogy egy kiskutyáról van szó, de a morgás és az ugatás megrémít, rögtön azt hiszem, hogy rejtett agresszióról szó, pedig ahogy ezt valaki már egyszer szépen megfogalmazta: a kiskutya agressziója olyan, mintha egy 2 éves kisgyerek feléd rúgna. (Bár a két éves kisgyereket is leszidják, ha rugdos.) Tehát amikor ma Mokka megmorgott, amikor felvettem, elfelejtettem úgy reagálni, ahogy minden normális ember tette volna (minimum egy nemmel tudtára adni, hogy ki a főnök) és letettem. Igaz, utána büntetésből nem hagytam, hogy felmenjen az emeletre, és még ezt eljátszottuk háromszor... A neten elég volt két perc, hogy megtaláljak egy nagyon hasznos guide-ot, amiből kiderült hogy teljesen rosszul csináltam, és helyette folytatni kellett volna, amit akartam, mert a kutya nem bánt, csak próbálkozik, és nekem kell a türelmesnek és a nyugodtnak lennem. Ezt azonnal át is ültettem a gyakorlatba, és párszor felvettem, és kitartottam, illetve korrekciós hanggal (nekem ez a psszt!) tudattam vele, hogy nem tetszik, amit csinál. Mihelyt lenyugodott, letettem és megdicsértem.
A másik nagy kérdés az ugatás. Jelenleg a rászólást és ignorálást váltogatjuk. Tehát ha sok lesz az ugatás (ha nem a figyelemfelhívás miatt ugat), akkor rászólok, hogy Elég! Ez általában két alkalom, mire tényleg működni kezd, de akkor elhallgat. Néha meg figyelemfelhívás miatt rosszalkodik, és itt találtam a legnagyobb ellentmondást: Tiltom, hogy az ágyat vagy a lepedőt rágcsálja, de ha tudom és látom, hogy figyelemfelhívás miatt, akkor meg ignorálnom kell. Hol van itt a konzekvens nevelés?

Ez is egy olyan kérdés, aminek a megválaszolására várnunk kell még az ovira. Kutyaóvodába majd másfél hét múlva megyünk, amikor az utolsó ismétlőoltás lement. Egyelőre csak jót hallottam a Kutyaparadicsom vezetőjéről, a mai pórázkérdésben is számíthattunk a segítségére, konkrétan a Fressnapfból hívtam fel a kérdéseimmel. A szocializáció azonban már vasárnap megkezdődik, amikor bátyámék kutyája, Müzli átjön látogatóba. Előre készülök és izgulok a találkozó miatt.

Addig is ünneplem a mai napi sikereket (pl. az első önálló lefelé lépcsőzést!!), gondolkozom a napi tanulságokon és olvasgatom az okos kutyás fórumokat, hátha holnap okosabb leszek, és mindent jobban csinálok.
Addig is jó éjt meg szép álmokat mindenkinek....

Bemutatkozás

Talán kezdjük az elején. 2000-ben megkaptam első kutyámat, Dért. Dér egy pireneusi volt, szolid 60 kilóval,  és elképesztő méretekkel. Nem volt jó választás a fajta, mert bár gyerekszerető és jó őrző-védő, sem nagy kertet nem tudtunk neki biztosítani, sem egy keménykezű vezetőt. 2000-ben én kereken 9 éves voltam, tehát a falkavezér szerepét természetesen nem vehettem fel.. Azonban a gyereknek kutya kell, mégis lett kutyánk, és a nevelését ránk bízták. Az ül és a helyedre parancsig jutottunk önerőből. A szülők is besegítettek a gondoskodásba, de különösebb nevelést nem kapott (kinti kutyák sorsa). Egy igazi domináns, de szelíd maci volt, a falka vezére, aki eltűrte, hogy utasítgattuk, de kőkeményen ellen tudott állni. Máig nem felejtem el azokat az alkalmakat, amikor az állatorvosra vagy a kozmetikusra mordult, feléjük kapott. Az ebből származó rossz tapasztalatok és a környezet kritikái miatt nem tudtam már akkora szeretettel nézni a kutyánkra. Végül 2012 augusztusában pusztult el 12 évesen, öregségben.

Utólag visszanézve mindent rosszul csináltunk, nagy szerencsénkre viszont egy türelmes, jó vezért fogtunk ki, aki csak akkor volt agresszív, amikor a falkáját vagy önmagát védte.
Na és akkor itt van az új szereplő: Mokka.
Mokka egy ausztrál juhász, ami kevéssé ismert fajta kicsiny hazánkban. Sokan keverik a  border collieval, nem véletlenül, mert a fajta kialakulásában a collie is közrejátszott. Szerintem leginkább a farok hiánya, aminek segítségével meg lehet őket különböztetni egymástól. Félreértés ne essék, az aussiek farkát nem csonkolják, nagy részük (amelyik nem hosszú farokkal születik) természetesen rövid farokkal rendelkezik. Ugyanez igaz Mokkára is, az én kis három hónapos bébimre.
Ez a blog róla és a neveléséről fog szólni. Mindkettőnknek nagy erőpróba lesz ez, de úgy érzem készen állok a feladatra. El akarom engedni a rossz emlékeket és érzéseket a kutyákkal kapcsolatban és egy igazi kapcsolatot kialakítani vele.